Itt követhetitek a srácokat:
Itt követhetitek a srácokat:
A léptetéshez kattints a képre.
Múlt héten szombaton a Beyond Budapest által szervezett városnéző túrán jártam, az ott készült képeket láthatjátok fent.
Aki csak teheti, menjen el valamelyik túrájukra, hiszen érdekes dolgokat lehet megtudni Budapestről.
Elindult a weboldalam, ami az elsődleges forrása lett a képeimnek, ezúttal is elnézést kérek a Tumblr-es követőimtől, hogy ott most ritkábban találkozhatnak friss tartalommal.
Részt vettem az 5. Exposure Award nemzetközi fotópályázaton, amin több, mint 3 millió kép közül az alább látható Norvégiában készült fotómat legnagyobb meglepetésemre és örömömre beválasztották a legjobbak közé.
Így ezt a fényképem kiállították a Louvre-ban, illetve megjelent egy könyvben is, amit az alábbi képre kattintva lapozgathattok is:
A sikeres szereplésnek köszönhetően készült velem pár riport, amik nagyon különös élmények voltak, mert egyáltalán nem vagyok magamutogató típus, és az efféle helyzetekben nem igazán tudom, hogy hogyan kéne viselkednem. Utólag viszont meg voltam velük elégedve, de ez talán (sőt, biztosan) nem engem dicsér, hanem a készítőket. Ezeket itt érhetitek el:
Még egy örömteli része volt ennek az egész történetnek, mégpedig az, hogy egy régi ismerősöm bekeretezve szép nagyban kiállította a képet Taiwan-on.
Ebben az évben is részt vehettem a Przewalski-lóról (mongol vadlóról) készülő film forgatásában Pentezugban, ami hatalmas kaland mindig. Idén ugyan sajnos csak két napot tudtam a területen tölteni, remélem, hogy jövőre ennél többet sikerül.
Ozogány Kata és Korbely Attila készített egy videót az ott töltött időről, ami főleg a kutatás részét mutatja be:
Elkezdtem fotózni a Trafónak, ami elég izgalmas, mert így mindig láthatom az "elborult" előadásaikat, másrészt meg kipróbálhattam magam olyan területen, amit eddig nagy ívben elkerültem. Ezeket a képeimet itt követhetitek nyomon:
Az évben fotóztam pár esküvőt és eljegyzést, amiktől én az igazat megvallva ódzkodtam nagyon sokáig, de be kell vallanom, hogyha jó fejek az emberek a násznépben, akkor egy igen szórakoztató időtöltés tud lenni az esküvőfotózás. Idén mindegyik esküvőm jól sikerült, de egy magasan kiemelkedik a többi közül.
Ez pedig Cseppke és Mogyi esküvője volt az Ankertben. Laza volt az egész, tök jó fej volt a társaság, nem nyaggattak fölösleges kérésekkel, mindenben nagyon segítőkészek voltak, és legfőképpen nagyon érdekes és rendhagyó helyszínt választottak.
Az év egyértelműen legnagyobb projektje egy két hetes mászótúra volt Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. A tripnek két érdekessége is volt. Egyfelől sosem voltam sziklán boulderezni, másrészt sosem vittem magammal csak filmes fényképezőgépet ilyen hosszú útra. A két hetet főként fekete-fehér filmre örökítettem meg, és egyáltalán nem bánom, hogy nem vittem digitális gépet, mert így tényleg csak arról van képem, ami fontos volt. Erről itt olvashattok bővebben és a képeket is itt találjátok:
http://monusmarton.com/blog/2015/8/16/msztrn-jrtam-els-rsz
http://monusmarton.com/blog/2015/9/29/msztrn-jrtam-msodik-rsz
Kedvcsinálónak pár kép:
A mászótúra után belecsöppentünk a menekültválság közepébe, ott volt a helyem, hogy készítsek pár képet.
Néhányan kitalálták, hogy menjünk ki rajzolni menekült gyerekekekkel a Keleti-pályaudvarhoz, ahol talán a legkaotikusabbak voltak az állapotok ebben az időben, hogy valamivel eltöltsék az időt és érezzék, hogy az emberek jó része törődik velük, ha már az állam nem.
Novemberben vásároltam egy új objektívet, egy Sigma 18-35mm F1.8 DC HSM Art objektívet, amivel messzemenőkig meg vagyok elégedve és csak ajánlani tudom mindenkinek. Először is szép, ami sokaknak egy sokadlagos szempont, de szerintem sokkal szívesebben használ az ember egy szépen megmunkált eszközt, mint valami funkcionálisat, de rondát. Az objektív pontos, gyors és tűéles. Ezeken kívül még tuti el lehet róla mondani száz féle más dolgot, csak sajnos nem értek hozzá annyira, hogy ennél jobban részletezzem. De aki szeret ilyenekről olvasgatni, annak itt egy cikk: http://www.kenrockwell.com/sigma/18-35mm-f18.htm
Pár kép, ami ezzel az objektívvel készült
Persze a feljebb kiemelt dolgok mellett még ezer féle helyen fotóztam. Komolyzenei koncerten, rock koncerten, konferenciákon (pl. itt: http://csfhungary.hu/second-conference-on-the-brazilian-hungarian-academic-and-scientific-cooperation/), szalagavatón, sajtótájékoztatón és még számos más helyeken.
Főbb elképzeléseim 2016-ra nézve
Köszönöm, hogy elolvastad. :)
A többi csatornámra itt iratkozhattok fel:
Az elmúlt egy hónapban (vagy talán többen is) nem igazán fényképeztem a saját örömömre, mindig volt valami megbízás. Már nagyon hiányzott, hogy végre csak a magam kedvére kattintgathassak, így elhatároztuk Katával és Fulmival, hogy egyik reggel a munka előtt felmegyünk a Normafához lefotózni a ködben úszó Budapestet. Ez nem igazán jött össze, mivel akkora köd szállt le a Síház környékére, hogy azt sem láttuk mi van előttünk 20 méterre, nemhogy a fővárost felülről.
Miközben hajnalban autókáztunk Zuglóból Budára, Fulmi mesélt egy Microadventures nevű kezdeményezésről, ami tömören annyit tesz, hogyha nincs lehetőségünk valami grandiózus kalandban részt venni, akkor is tudunk magunknak csinálni a környezetünkben, nem feltétlenül kell nagyban gondolkodni és nyálcsorgatva vágyakozni durvábbnál durvább úticélokra, kezdhetjük a kalandozást kicsiben is. Például, ha nincs lehetőséged elmenni túrázni valami extrém helyre (Nepál, Tibet, Norvégia stb.), de van pár szabadnapod, akkor fedezd fel a környező helyeket, amik lehet, hogy kevésbé felkapottak, mint az előbb említettek, de egyáltalán nem biztos, hogy kevésbé izgalmasak és érdekesek.
Mi ezzel a kis túrával kezdtük a microadvanture sorozatunkat, aztán majd meglátjuk, hogy mivel folytatjuk.
A túra során főként portrékat készítettem (ami szokatlan tőlem, de ki kellett próbálnom az új objektívemet :D), mert rajtunk kívül nem sok ember volt a környéken, meg nagyon más sem. Ez lett belőle (kb fél órát töltöttünk fent, mert mindannyiunknak be kellett érni a munkába):
A kezdeményezés oldala és egy rövid videó róla:
http://www.alastairhumphreys.com/
Pár hete Bandi (Lab4art) előhívta a filmjeimet, amiket a sziklamászó túrán készítettem, így kezdődhetett a szkennelés. Gondoltam, hogy újítok, így felraktam a gépre a VueScan nevű szkenner szoftvert, ami elképesztően jól működik. Mindenki használja, felejtsétek el a saját szoftverét a szkennereteknek, mert kb. olyan érzés dolgozni ezzel, mintha egy másik hardware-t csatlakoztattam volna a számítógépemhez (persze csak ha van időtök szöszmötölni a beállításokkal). Annyira részletgazdag képeket húzott be, hogy csak néztem, hogy mire képes a kis ezeréves szkennerem. Az elején kicsit elveszettnek éreztem magam a rengeteg beállítási lehetőség miatt, amiknek jelentős részéről azt sem tudom, hogy mit csinálnak, de pár tutorial videó és fórum végigböngészése után egészen jól elboldugoltam. Két hiba lépett fel összesen, de azok elég bosszantóak voltak:
Egy-két utólagos észrevétel:
Körübelül 440 kép készült 10 nap alatt (az utolsó két-három napra már nem maradt filmem) három helyszínen, ezekből itt láthattok egy válogatást.
A helyszínek, ahol a képek készültek:
Magic Wood - Bodhi camping:
Val di Mello, Sajn Martino és Bagni di Masino:
Arco:
Lassan két éve, hogy kipróbáltam a mászás egy formáját, a boulderezést. Ez a mászásnak egy olyan fajtája, ahol az ember viszonylag kis magasságba mászik fel mindenféle kötél, beülő és egyéb klasszikus értelemben vett biztosítóeszköz nélkül. A testi épségünket a teremben a vastag szivacsborítás, míg kint a természetben egyedül a „crash-pad”-nek nevezett szivacs próbálja megóvni, amire leesünk, ha valamit nem sikerül megmászni.
Én eddig csak teremben bouldereztem, itt volt az ideje kipróbálni valami újat: a sziklát! És előrebocsátom, hogy iszonyatosan jó volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!!
Még áprilisban határoztuk el, hogy az edzőnk, Máté szervezésével elindulunk mászni Svájcba, Olaszországba és Ausztriába két hétre. Az indulás időpontja július 27-én reggel 8 órára volt kitűzve.
Az indulást megelőző hét elég hajtósra sikeredett, mivel azon a héten és hétvégén is dolgoztam. Egy esküvőt és egy jegyespárt kellett lefotózni (akik azóta már szintén házasok), és editálva átadni a képeket, így pakolásra és a készülődésre nem igazán jutott időm, és túl sok kedvem sem volt hozzá (mondjuk sosem szerettem pakolászni, mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok). A készülődést még az is nehezítette, hogy a sátramhoz kellett új rudakat keresnem, mert valami úton-módon eltörött néhány.
Az utolsó éjjel mindent bepakolva konstatáltam, hogy rettentő sok a cuccom (egy 80 literes hátizsák dugig tömve, sátor, kempingszékek, kajás sporttáska, matrac és egy 30 literes hátizsák a fejlámpának, tábori cuccoknak, egészségügyi csomagnak, útlevélnek, pénztárcának és egyéb hasonló himi-huminak) és még a fényképezős cuccom sehol. Ha úgy döntök, hogy elviszem a fotós táskám - ami szintén egy méretes darab -, az állványomat és a különböző tartozékokat, amiket általában viszek magammal, akkor a többiek holnap reggel páros lábbal rúgnak ki a csapatból a helyhiány miatt. Ezt értelemszerűen nem akartam, így maradt az a rég dédelgetett tervem, hogy csak filmes analóg fényképezőgépet viszek egy objektívvel. Mondjuk a gépeim között dönteni már nem tudtam, így beraktam a Chinon CE-5-ös gépem egy 28 mm-es objektívvel, illetve a Yashica Electro 35-ös gépem, amin egy 45 mm-es optika van fixen. Két géphez, két hétre 12 tekercs filmet pakoltam, de sajnos még ennyi sem lett elég. (Akiket érdekel, hogy miket vittem: 6db Kodak DX, 1 db Agfa APX 100, 2 db Fuji Neopan 400, 2 db Fuji Neopan Across 100 és 1 db Cinestill 50.)
A posztot majd az utazás élményeivel folytatom, illetve a képekkel, de azokra várni kell, mivel nem hívattam még elő őket. Addig ízelítőnek csak pár mobillal készített képpel tudok szolgálni, íme:
Két hete újra a Przsevalszkij vadlovaknál (más néven ázsiai vadló, vagy mongol vadló) jártam Pentezugban.
Pentezug a nagyközönségtől elzárt terület a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Ide csak kutatók és külön engedéllyel rendelkezők léphetnek be, hogy a lovak zavartalanul élhessenek. Mi mint kutató- és forgatócsoport kaptunk engedélyt a belépésre.
Ezek a lovak egy fajmegmentő program részeként kerültek a Hortobágyra, amit egy németországi állatkert kezdeményezett az 1970-es években, mivel a természetes élőhelyükről kipusztultak ezek az állatok. A program szigorú szabályok szerint működik, hogy megőrizhessék a vadlovak érintetlenségét, vagyis a genetikai állományukat
Most csak két napot töltöttem el a területen, ennek a képanyagát láthatjátok alább.
Múlt hét végén úgy döntöttem, hogy a Budapest100 rendezvénysorozat keretében meglátogatom a több mint 100 éves József távbeszélő központot, ami erre az egyetlen napra megnyitotta a kapuit a nagyközönség előtt. Az épületet 1913-ban adták át, és mint telefonközpontot 1999-ig használták, aztán 2007-ben (egyes szóbeszédek szerint 2009-ben) végleg bezárták, azóta kong az ürességtől.
Az utóbbi időben megindultak ugyan a statikai elemzések és a munkálatok, hogy a jövőben használni lehessen az igencsak leamortizálódott ingatlant, de biztosat senki sem tud mondani arról, hogy mik a további tervek a épülettel kapcsolatban.
Bővebb információt itt találtok: http://www.budapestcity.org/03-muemlekek/08/Tavbeszelo-kozpont/index-hu.htm
A főlépcsőház
A régi kapcsolóterem.
A kézben tartott képen láthatjátok az előző, álmennyezetes helyszínt eredeti állapotában.
Ilyen és ehhez hasonló megbontásokkal van tele az épület a statikai vizsgálatok miatt.
Körülbelül másfél-két hete vettem egy új kamerát, mégpedig egy Yashica Electro 35 GSN fényképezőgépet, és mivel nagyon meg vagyok vele elégedve, mindenképpen szerettem volna neki szentelni egy külön bejegyzést.
Aki jó filmes gépet szeretne magának olcsón, annak jó szívvel ajánlom. Kicsi, halk, ami a streetfotóban nagyon hasznos, hiszen nem figyelnek fel az emberek a tükör csattogására. Tök jól működik a fénymérője is: az eddig elfényképezett 4 tekercs alatt egyszer sem tévedett, pedig mindenféle fényviszony között próbálgattam. "Szóval nagyon egyben van a cucc!" :D
Az egyetlen dolog, amit nekem szokni kellett, az az élességállítás, mivel ez a fényképező nem tükörreflexes, mint az eddigi gépeim, hanem távmérős. Ilyen gépem eddig sosem volt, a kezemben is csak párszor. Így az első pár tekercsen lett jó pár életlen kocka, de aztán szerencsére belejöttem a dologba.
A fenti galériában láthatjátok a négy tekercsből a legjobban sikerültek képeket.
Egy ideje a fejembe vettem, hogy kiválasztok olyan épületeket, építményeket, amik éjjel a fényükkel erősen kiviláglanak a környezetükből és lefotózom őket. Kapóra jött ehhez a kölcsönkapott Bronica.
Nem is haboztam sokat, vállamra vettem a gépet és az állványt, irány a város. Nem tartott túl sokáig a tekercs, az elkészült 12 kép közül hetet láthattok alább. Remélem, tetszeni fog!
Sok fényképezőgép volt már a kezemben a kisfilmes és a lemezes fényképezőgépek közül, de valahogy elkerültük egymást a 6x6-os gépekkel és társaikkal, egészen eddig. :)
Körülbelül egy hónapja kölcsönkaptam az egyik kollégámtól egy Zenza Bronica gyártmányú középformátumú fényképezőgépet, így most az azóta szerzett tapasztalataimat osztom meg veletek
Ami először megdöbbentett, az a mérete és a súlya volt. Kb. másfél kiló objektívvel együtt, vagy fél kilóval nehezebb, mint amit megszoktam a Nikonomnál, ráadásul nem is úgy kell tartani mint a DSLR kamerákat, így talán még nehezebbnek tűnik, mint amilyen valójában.
Az elején nagyon nehéz volt megszokni azt, hogy felülről kell belenézni a kamerába és minden fordítva mozog benne. Vagyis ha valamit jobbra szerettem volna mozgatni a keresőben, akkor a gépet balra kellett elfordítani és fordítva.
Viszont ezekért a nehézségekért kárpótol a kép, amit a mattüvegen látsz. Az egyszerűen lenyűgöző. Szerintem sokkal szebb a képe, mint bármelyik digitális kamera élőképe. Azért nem minden helyzetben olyan könnyű használni, mint a digitális gépekét, hiszen sötétben a mattüvegen látott kép is elsötétül. A felülről belenézéses élességállítás még egy szempontból macerás és kissé kényelmetlen: ha nagyon magasra rakod a gépet, akkor neked is fel kell állnod valamire, hogy beleláss.
A hangja nagyjából olyan, mintha az ajtót csapkodnád, nem egy finom vászonzáras riportergép, mint például a Leica, amit alig hallasz. Az a példány, ami nálam van, az pláne nem egy riportergép, mivel kézből szinte lehetetlen fényképezni vele, hiszen a tükör akkorát csapódik, hogy az egész szerkezetet megrázkódik tőle. Marad az állványos megoldás.
Amit nagyon irigyelek a középformátumú gépek ezen típusaitól, az a magazin (a filmtartó kazetta, amibe a filmet fűzöd) megléte. Annyira jó lenne, ha a kisfilmes gépemben is akkor tudnám cserélgetni a filmeket, amikor csak akarom, és nem kéne visszatekernem, aztán keresgélnem, hol is tartottam, vagy nem kéne végigfényképezni a tekercset, csak levenni a magazint róla és már tenni is fel rá a másfajta filmet tartalmazót, amire épp szükség van.
Na de térjünk rá magára a fotózásra.
Elsőnek egy Kodak Portra 800-at fűztem bele, az ezzel készült képeket inkább nem mutogatom, mert ezeknél tűnt fel az a probléma, hogy kézből nem tudom kitartani a gépet, sajnos talán egy éles kép sem született.
Másodszorra egy Adox CMS II 20-as érzékenységű fekete-fehér filmmel próbálkoztam. Tanulva az előző hibáimból, elővettem az állványom és a kioldó zsinórt, irány Újpalota, ahol nagyon megtetszett ez a kihalt rét, ahol a néhány kutyasétáltatón kívül mással nem nagyon találkozik az ember.
Állvány nélkül sem egy túlzottan gyors folyamat ezzel a masinával fényképezni, de így aztán tényleg eléggé lelassul a dolog. Pláne úgy, hogy ebben a gépben nem található beépített fénymérő, külön fénymérőm sincs. Emiatt a módszer a következő volt: kinéztem, hogy mit szeretnék lefényképezni, lepakoltam az állványt, beállítottam a gépet rajta, mindent rögzítettem, elővettem a digitális gépemet, azzal csináltam egy fotót ugyanazokkal a beállításokkal, kivéve az ISO-t, mert a Nikonnál 100 a minimum, és az elkészült fénykép alapján elkezdtem átszámolni a záridőt a 20-as érzékenységre. Amikor ezekkel megvoltam, akkor felhúztam a Bronicát, kivettem a magazin takarólemezét (nem vagyok benne biztos, hogy ezt így hívják) és exponáltam. Közben persze magamban számoltam a másodperceket, mivel a nagy mélységélesség elég hosszú záridőket eredményezett, amit már csak a B idővel tudtam elérni, vagyis addig exponált a gép, ameddig nyomtam a gombot a távkioldón.
Szóval nem egyszerű a dolog és nem is túl gyors. Pont ezért alig vártam, hogy a végre láthassam az eredményt, így másnap, amikor bementem dolgozni, rögtön oda is adtam a filmet Bandinak, hogy előhívja. Amikor megláttam a negatívot, kicsit elszomorodtam, mert a film úgy nézett ki, mint valami grafika, egyáltalán nem volt részletgazdag. Vannak olyan részei, amiken konkrétan át lehet látni, mintha egy átlátszó műanyaglapot látnál és olyanok is, ahol olyan fekete, hogy nem sok információ van benne. (Ja és még hibás is volt egy helyen az emulzió.)
Elképesztően kontrasztos volt, nem erre vágytam. És nem is ezt írják az Adox honlapján. Mindegy, ez van - gondoltam -, majd beszkenelem és kiderül. Szerencsére a szkennelt képen sok korábban nem látott részlet megjelent, egy picit megnyugodtam. A szkennelés során felmerült még egy probléma ezzel a nyersanyaggal. Mégpedig az, hogy annyira durva és kemény a hordozó, amin az emulzió van, hogy folyamatosan összepöndörödik, alig lehet beleerőszakolni a szkenner filmtartó keretébe, mindig kicsúszik belőle. Ha nagy nehezen sikerül, a film széle akkor is meghajlik, ahol nem tartja meg a keret, ott életlen lesz a kép. Mondanom sem kell, ez elég bosszantó. Lehetne csak az szkenner üveglapra tenni, de akkor meg megjelennek a Newton-gyűrűk, így az sem jó megoldás (kivéve, ha van akkora anti Newton üveged, amivel le tudod fogatni). Úgy voltam vele, hogy először lássuk, hogy mi is van a képeken, legfeljebb újra szkennelem azokat a képeket külön-külön lenyomatva, amik megérhetik a macerát. Négy képet minősítettem ilyennek, újra is szkenneltem őket, ezeket láthatjátok lejjebb.
Összegezve:
Az itt felmerült "negatívumok" ellenére nagyon élvezem a kísérletezést, úgyhogy folytatni is fogom. Most azt tervezem, hogy éjszaka világító tárgyakat fogok megörökíteni diára, gondolok itt megállókra, kivilágított épületekre, hasonlókra. Meglátjuk, mi fog kisülni belőle.
Üdvözöllek az új honlapomon!
A sok hónapi, vagy talán évi terv és álmodozás után végre elkészült a honlapom.
A képeim elsődleges forrása ezentúl ez az oldal, de persze ezentúl is várok mindenkit az Instagram és Tumblr oldalamon friss tartalommal.